Éjszakai séta két különös kikötéssel, Olyan helyet kelet erre a sétára választanom ahol még korábban sosem voltam, illetve legalább 10 percig kell egy irányba folyamatosan mennem.
A hely kiválasztása így online térkép segítségével ment, így nem sokat tudtam meg róla. Éjfélre akartam elkészülni így addigra felvettem egy harisnyát tangát melltartót persze kitömve, valamint fűzőt. Végül úgy döntöttem egy női nacit veszek fel és nem azt a slampos szoknyát agy azt a másik mini szoknyát ami van. (Kellene egy szexi új szoknya) Nem tudom minek a harisnya ha nacit vettem rá de ez van, ilyenkor eszem vesztem. Ja és persze szempillámat kifestettem.
Erre vettem fel az utcai ruhát és táskába raktam a magassarkút és amivel kitömtem a melltartóm. Így indultam kocsival, egy perccel éjfél után.
Megérkeztem a helyre, hatalmas elhagyott parkoló összesen 4 autó benne. de a parkóló tényleg olyan nagy hogy egyik végéről a másik végére nem látni, és nincs közvilágítás benne ideális.
Leparkoltam a távolabbi végén, gyorsan levettem a f. utcai rucit és betettem a műmellet. Ekkor jön egy autó, de már ríbisen, vagyok. Nem értetem miért de összevissza megy mintha lassan cikázna. Rájöttem azért csinálja mert valamit keres és a lámpáját használja keresésre, talán engem keres, mert láthatta, hogy erre az elhagyott helyre jövök. Esetleg itt van randija? Gondoltam ha elbújok vagy elkezdek vissza öltözni sima utcai ruciba az csak gyanús lenne. így maradtam csajszisan, és úgy tettem mintha a telefonom nyomkodnám. Gondoltam így biztos elmegy és nem kell ránéznem direktben. Tévedtem a kocsi tovább forgolódik és direkt úgy ál hogy oldalról bevilágítson az ablakon ahol ülök. és megállt 8-10 másodpercre. miközben végig rám világított 5-6 méterről. ... Próbáltam nem pánikolni csak nézni az üres telefont, amig ő engem néz.
Szerencsére tovább ment a parkóló széléig és utána megfordul és vissza megy. Nem tudtam hogy csak a másik végére megy parkolni vagy el is megy de, muszáj megcsinálni a feladatot.
Félve kiszálltam a kocsiból remélve, hogy ha én nem látom ő sem lát engem. Körbe jártam a kocsit hogy vajon van e ott valaki, ha van gyorsan vissza száltam volna. Szerencsére senki így kinéztem egy irányt egy séta utat, és elindultam rajta.
Csak én csajszisan a telefonom, és a autó kulcsa semmi más. Telefonon elindítom a visszaszámlálást 10 percről és zsebre rakom, tudván ha megálok vagy utat váltok újra kell indítani a visszaszámlálást. Séta nehéz magassarkúban ha az út végig ellepi a elhullott falevél és nincs utcai lámpa. Szerencsére sehol senki és lejár a tíz perc csöng a telefon ekkor csinálom a fényképet. Meg nyugodtam, hogy a nehéz kezdés után könnyen ment, és indulok vissza. Ekkor hallok egy rendőr szirénát de tudom hogy ez távolról szól így nem ijeszt meg. És tovább megyek a kocsi felé.
Viszont ekkor látom hogy a fákat megvilágítja egy reflektor talán a korábbi kocsi jött vissza szinte le guggolok hogy mi lesz. remélem nem a kocsim mellé áll le. Mi van ha engem keres vagy ott ál meg és várja a barátait egy éjszakai italozásra és maradnak reggelik. Nálam meg csak telefon sem pénztárca sem igazolvány. Hazamenni sem tudnék.
De muszáj közelebb menni, hogy mi a helyzet. Végig gondoltam amit már mondtak nekem hogy egy ribi mindig kitolja a fenekét és a mellét úgy sétál. Összeszedtem magam és így sétáltam tovább már nem láttam a reflektort talán lekapcsolta, vagy remélem elment.
És igen látom a kocsimat és sehol senki. ez az meg úsztam.
Kifelé menet láttam, hogy a kocsi ott áll a parkoló kijáratánál, hogy vajon ülnek benne vagy sem nem tudom mert inkább eljöttem mert még mindig nőcisen.
Irány haza.
Ui: Megkelet volna kötnöm az övet. :(
A képeket, videókat és hang állományokat csak belépés után tudod megnyitni!