Cockhunter
A naplót írjacockhuntergirl
A kezdeti élményeimről ahogy a szubmisszív oldalam megerősödött és a mindennapjaim legizgalmasabb pillanatai, történetei egy csokorban!
Áttekintés
Összes napló bejegyzés
0
0
2
Számodra látható napló bejegyzés
2


Napló bejegyzések

1
Cselédnek lenni

18 évesen egy idősek otthonában érettségi után,  hát először igenis kihívás volt. Hiszen én az életem legelején,  a lakók pedig, hát szóval már cseppet sem.
Édesanyám közben beteg lett. 
Örömmel mentem dolgozni , mert most kiváltképp kellett a pénz. 
Egyik nap a mindig kedves 60 éves Tamás bácsi költözött be a 46-os szobába.
Kedves volt és közvetlen.  


Meleg nyári nap volt, a hatalmas ablakokon erősen tűzött be a nap.  Észre sem vettem,  de átvilagította a vékony fehér köpenyemet, kirajzolódtak a szokatlanul nagy mellbimbóim. Tamás bácsi velem szembe jött folyosón,  és amikor elhaladtunk egymás mellett,  láttam rajta hogy fel fal a tekintete.
Más nővérek is voltak természetesen,  idősebbek tőlem jóval.  Én voltam a legfiatalabb. 
Maja 53 éves volt, szexi nagy de már erősen logó mellű.
Majának persze voltak mesélni valói. Tőle tudom, hogy ha kedvesebb vagy egy egy tehetősebb ápolttal,akkor várható némi anyagi hála. Ekkor még nem egészen értettem pontosan, de nyilván nem csak mosolyognom kell majd ezért. 
Próbáltam a nővérke köpeny alatt is csinosan öltözködni, de ezt természetesen  visszafogottan. Szép bugyi, harisnya.

Egy Áprilisi hétfőn Tamás úrnak ellenőriztem a szobáját, amikor a fürdőből kihallatszott egy nagy esés hangja. Azonnal bementem,meztelenül  eszméletlen állapotban találtam Tamás úrat. Beszéltem hozzá,  magáhoztért. Átkisértem az ágyra,  ott lefektettem és vérnyomást mértem. Teljesen magához tért,  visszatért arcába a vér. Amint lejjebb néztem, látta hogy nem csak az arcába. Tekintélyes méretü farka, kőkeményen meredezett.
Betakartam, vigasztaltam kicsit mire megkérdezte, hogy nem szeretnék e kicsivel több pénzt keresni.
Természetesen érdekelt , fiatal voltam tele álmokkal,vágyakkal.
Kérte, zárjam be az ajtót és lépjek oda az ágyhoz. Miután mengtettem elővette méretes faszát és annyit mondott:- ha megfogod és picit játszol vele, adok 10 e forintot. 
Hang nélkül megfogtam. nem értem át a kezemmel és kőkemény volt. 
Lassan fél és le huzogattam a bőrt rajta. Ahogy a pornófilmben láttam.
Tamás bácsi közben a köpenyem alányúlt és simogatni ,masszírozni kezdte puncimat a bugyin keresztül. Nagyon könnyen és sokszor eltudok élvezni, ezért kis nyögésekkel elkezdtem elélvezni. Ramszólt,hogy csöndben élvezzek! 
Nem igazán ment. Ezért megmarkolta a hajam és az arca felé húzta fejem és bele morogogta hogy :- Kuss!!
Elnézést kértem de annyira fel voltam izgulva,hogy nem bírtam ki és előre dőlve bekaptam a farkát. Csak a makkja fért be de azt vadul nyalni,szopni kezdtem.
Finom íze volt, és remegtem az izgalomtól. Nagyon hamar finoman nyőgni kezdett, makkja még nagyobbra duzzadt, fasza megfeszűlt és meleg ondóval ,nagy erővel elöntöntte a számat. Próbáltam lenyelni amennyit bírtam, de kevés lefolyt a hasára.
Kérte azt is nyaljam fel, amit én azonnal megtettem. Szopnom kellett a heréit amíg egészen le nem kókadt, majd a végén megköszönte és adott húsz ezer forintot. Ami akkor nagyon sok pénz volt.
Megpuszílt majd kiküldött.
 Aznap haza felé megvettem életem egyik legszebb és legszekszibb ruháját. 
Ez a dolog rendszeres lett, Tamás úrral - mivel így kellett később hívnom- aki cselédnek hívott ezentúl. Faszopo cselédnek.
Szólj hozzá elsőként!
Kezdetek
(1995)

Édesanyámmal kettesben éltem Budapesten, egy csendes belvárosi bérlakásban. Sok barátom volt mindig is, rengeteg időt töltöttem velük.
Sokat lógtam a fiú barátaimmal, akik mindig elmesélték csajozásaikat, kalandjaikat.
Természetesen éreztem mindig rajtuk, hogy tetszem nekik mert mindig a melleimet bámulták. Nekem ez akkor nagyon tetszett, de mint 17 éves lány nem igazán tudtam ezt jól kezelni.
Egyszer mi csajok, áthívtuk a srácokat hozzánk egy amolyan délutáni házibulira. Emlékszem mennyire sokat nevetünk és milyen jól éreztük magunkat. Dani bedobta, hogy nézzünk videót közösen.
Az Országúti Diszkóra szavazott mindenki! Swayze mindannyiunknak nagyon tetszett és nagyokat húúúúztunk amikor testét mutogatta vagy szexelt a csajjal!
Egyszere csak átváltott a film egy kőkemény torok baszós pornófilmre.
Anyám pasija, rávett egy pornófilmet a vhs re. 
Egy fekete pasi egy csinos cselédlánynak a fejét húzta rá  a hatalmas farkára. Mindenki elnémult és rám néztek! Levörösödtem, kikapcsoltam. Aztán valaki elkezdett vihogni és persze mindenki folytatni kezdte!
A srácok persze elkezdték mesélni hogy ez mennyire finom és izgató, áradozva mondták!
Végett ért a party mindenki haza . 
Gyakran elővettem utána ezt a kazettát és rongyosra néztem! El sem tudtam képzelni milyen íze van egy faroknak, milyen a fogása...stb. De egyre jobban izgatott!
Nyár lett 17 évesen kellett a pénz, irány nyárimunkát keresni , mondta anyám! És én diákmunkákat kezdtem keresni. De nem igazán tetszett egyik sem! Egy barátnőm az apja élelmiszer boltjában dolgozott, csemege pult mögött és felajánlotta, hogy csináljam én is!
Aránylag jó pénz, könnyű munka meg hát a barinőmmel egésznap ökörködhetek!
Naná, hogy elvállaltam!

Egy hete, dolgoztunk ott amikor Barbi feldobta, hogy szüleivel mennek le balcsira, tartsak velük hétvégére. Persze hogy igen lett a vége.
Szabadi gyönyörű hely. Strand, nyár, és pasik!
Egyszóval nagyon élveztük Barbival az ott eltöltött időt! Barbival vasárnap délelőtt átsétáltunk a közeli fatlepre, mert apukájának tartozott Árpi bácsi a telepvezetője. Amikor átértünk láncon kikötve volt egy hatalmas keverék, kutya aki meg akart enni minket. Barbi nagyon megijedt, de Árpi bácsi nevetve jött elénk és invitált be minket!
Leültünk egy asztalhoz az irodájában és üditővel kínált minket. Árpi bácsi 67 éves, huncut szemű és szikár pasi volt. Mivel rajtam nagyon picike short és fürdőruha melltertó volt, éreztem, felfal a szemével!
Rövid beszélgetés után nagyon sok pénzt adott Barbinak,hogy vigye el apukájának és köszöni. Persze amit megbeszéltek a múltkor azt nyugodtan elveheti belőle azaz övé!
Barátnőm megköszönte, majd felállt és elköszönt, én is mentem de minta ,hogy mindjárt jön, csak oda köszön Tominak aki nagy haverja, addig dumáljak Árpival.
Barbi elment én meg ott maradtam a telepvezetővel!
Átlagos dolgokról beszélgettünk, majd felállt és mondta mindjárt jön csak nyitva hagyta a másik szobában az ablakot és becsukja azt. Ahogy kinyitotta az ajtót,
feltünt,hogy nem szokványos a szoba. 
Egy nagy karos fotel volt, elötte párnák voltak, és egy fémgyűrűs kereszt, és amolyan kaloda féle. Mint egy kínzó kamra a múzeumban.
Mikor visszajött, kérdeztem milyen szoba az de láttam hogy zavarba jött és annyit mondott hogy:- Majd ha jobban megismerlek és úgy érzem, akkor elmondom.-
Persze tudtam én mit láttam, és eszembe jutott a videó ahol azt a cseléd lányt használták.
Kicsit széjelebb tettem a lábaimat, mire Árpi bácsi teljesen felizgult, láttam és éreztem is. Barbival való kapcsolatomat firtatta, mire én  azt mondtam neki hogy csak felszínes és semmi mély barátságunk nincs, ami persze nem igaz, de akartam hogy nyitni merjen felém.

Felállt, kinyitotta az ajtót és betessékelt. Hihietelenül felizgatott az akkor amit láttam. Korbácsok, bilincsek, pálcák a falon. Nagy antik karos szék középen elötte olyan amin lehet kényelmesen térdepelni. Kaloda, kalitka... minden.
-Eszter, ne ijedj meg. Vannak akik ezt szeretik.-mondta kedvesen majd kiment és ott hagyott. Körül néztem és akkor ott, megláttam azt a fekete műpéniszt,

ami kiköpött mása annak ami a filmben láttam. Nem gondolkoztam,gondoltam most vagy soha és betoltam a számba majd vadul szopni kezdtem. Nagyon kiakartam próbálni milyen szopni, érezni egy farkat. És élveztem.
Nyaltam a makját, kézzel masszíroztam és arra gondoltam biztos ügyes lennék.
Ebben a percben körbe néztem és megláttam a kamerát a falon, a sarokban. Pirosan villogott. Mindent felvett! 
Barbi hangját hallottam , gyorsan kimentem, elköszöntünk és usgyi haza.
Árpiról csak egy évvel később hallottam....

A szerződés


Édesanyám varrónőként dolgozott, Budapesten. Nem vetett fel a pénz. Ezért feladtam egy hírdetést , hogy takarító állást vállalok. Egy hét múlva jött is  a telefon, egy kedves idősebb hölgy szólt bele. Kérdezte,hogy áplói állás is érdekelne e? Természetesen igent mondtam hisz nagyon kellett a pénz.
Pest külkerületében egy öregek otthonában kellett dolgoznom, idős embereket kellett gondoznom.
Kedvesek voltak és nagyon megszerettem őket. 18 éves voltam és végre volt saját fizetésem! 
Egy nap azonban új beteg került be aki alig volt 60 éves. Fiatalos és kedves volt. Sokat beszélgettem vele, nagyon tetszettem neki. 
Egyik este amikor benéztem hozzá, megfogta a kezem és a kezembe adott egy húszezrest. Azt kérte , masszírozzam meg a péniszét és a makkját élvezésig nyaljam. Rettentő Zavarban voltam, egyrészt kellett a pénz másrészt meg nagyon izgatott, hogy ezt "kell" csinálnom. Bele egyeztem és miután alaposan körül néztem kint a folyosón, hogy minden csendes e vissza mentem az ágyához....

Folytatás később 
7 hozzászólás

1
Beköltöznél Eropolisba?
Elfelejtetted a jelszavad?
Információ
A felhasználói élmény biztosításához Eropolis cookie-kat használ.
Tudj meg többet.     Rendben, elfogadom.